2000. szeptember 19. 00:16, Kedd
Az Itanium processzor 2000. utolsó negyedévére tervezett kísérleti bevezetésének előkészítéseképpen, a héten vezető számítástechnikai és hálózattechnikai cégek közel 200 hardver- és szoftvermérnöke jelent meg az Intel Corporation csaknem 5 kilométernyi kábelt, száznál is több 20 amperes vezetéket és két terabájtnyi adattárolási kapacitást tartalmazó, Caesar's Palace melletti, 3000 négyzetméteres tesztállomásán.
Az Itanium processzor-platform támogatását célzó, átfogó üzletági program
részeként megszervezett "csoportteszt" keretében a hardver- és
szoftverfejlesztők az Itanium processzorral működő szerver és munkaállomás
prototípusok széles körén végezhetik el termékeik és technológiáik
tesztelését és hangolását. Az informatikai piac képviselői most gyűltek össze másodízben abból a célból, hogy hardvereiket és szoftvereiket az Itanium processzor-platformon teszteljék és hangolják. A mára teljes egészében kidolgozott rendszerkonfigurációk nagy memóriakapacitással rendelkező és többprocesszoros megoldásokat tartalmaznak. A "csoportteszt" célja, hogy nagy igénybevételt jelentő terhelésnek vesse alá a platformokat a kísérleti bevezetés előtt. A tesztelni kívánt jellemzők körét a távközlési és hálózati képességekre is kiterjesztették.
"Közös feladatunk, hogy az Itanium-alapú megoldások valamennyi elemének
hatékony, megbízható és zökkenőmentes együttműködését biztosítsuk" -
nyilatkozta Ron Curry, az Intel Itanium processzorcsaláddal kapcsolatos
marketingprogramokért felelős igazgatója. "A mostani esemény komoly
mérföldkövet jelent új, nagyvállalati kategóriájú termékünk bevezetésében,
különös tekintettel arra, hogy a tesztváltozat kibocsátását ez év negyedik
negyedévére, a platform kereskedelmi bevezetését pedig 2001. első felére
tervezzük."
Az üzletági támogató program keretében a Intel már a fejlesztés korai
szakaszában széles körben hozzáférhetővé tette az alapvető műszaki adatokat
és fejlesztési eszközöket, és több mint hatezer szerver és munkaállomás
prototípus-rendszert - közel harmincezer egy- és többprocesszoros
konfigurációt - osztott szét a résztvevők körében. A vállalat emellett több
mint harminc Application Solution Centert hozott létre a világ különböző
pontjain, ahol a cég mérnökei a hardver- és szoftverfejlesztőkkel közösen
dolgoznak az Itanium processzorral működő alkalmazások hangolásán.
Az Itanium processzor a 386-os processzorok 1985-ös bevezetése óta az Intel
legnagyobb jelentőségű új fejlesztése a mikroprocesszor-architektúra terén.
Az Intel Itanium a felső kategóriás méretezhetőség, megbízhatóság és
rendelkezésre állás területén is számos új jellemzőt vonultat fel. Az Intel
meglévő Pentium III Xeon processzorainak képességeit kiegészítő, sőt
túlszárnyaló Itanium segítségével a nagy teljesítményű szerverek és
munkaállomások minden különösebb nehézség nélkül képesek kielégíteni az
internetes gazdaság elektronikus vállalkozásokkal szemben támasztott
számítástechnikai követelményeit.
Az Itanium processzorcsalád architektúrája az EPIC (Explicitly Parallel
Instruction Computing) elnevezésű új számítási eljáráson alapszik. Az új
processzor jellemzői közé tartozik például az utasítások párhuzamos
végrehajtása, a memória nagyfokú címezhetősége, a hibafelderítési és
-javítási képesség, az elsőrangú lebegőpontos számítási teljesítmény, a nagy
sávszélesség, a másodpercenkénti 2,1 gigabájtos buszsebesség, a 2 és 4 MB-os
Level 3 "memóriatározó" gyorsítótár, valamint a 800 és 733 MHz-es működési
frekvenciaérték. Az Intel várhatóan 2000. utolsó negyedévében kezdi meg a
végfelhasználói kísérleti rendszerekhez szánt processzorok szállítását. A
platform teljes körű bevezetésére és a rendszerek kereskedelmi
forgalmazására a jövő év első negyedévében kerül sor.