Felrobbant a SpaceX új hajtóműve

Felrobbant a SpaceX új hajtóműve

2017. november 10. 10:55, Péntek
A NASA pedig attól tart, hogy 2020-ra csúszik az SLS első fellövése.

A SpaceX kapcsán az utóbbi hetekben a sűrű menetrendről írhattunk, itt pedig egyre-másra következtek be a sikeres rajtok, amelyek különösebb probléma és fennakadás nélkül folytatták az eddigi sort. Most balesetről számolhatunk be, amely egy kisebb teszt keretei között történt.

Elsőként a Washington Post tette közzé, hogy a cég soron következő Merlin-hajtóműve, amely a Falcon 9 rakéták újabb változatában szolgál majd, nem szerepelt jól a november 4-i, a texasi telephelyen elvégzett teszten, amelynek során az esetleges szivárgásokat igyekeztek kiszűrni. A Block 5 sorozatba tartozó hajtómű (amely a jelenleg használt Block 4 típust váltja majd le) a folyékony oxigén feltöltését követően kapott lángra, bár ekkor még nem is volt szó begyújtásról. Azt még vizsgálják, hogy mi okozta a tüzet, a cég azonban kiemelte, hogy senki nem sérült meg a balesetben, bár a teszt során használt állást 2-4 hétig tart majd helyreállítani.

Tekintettel arra, hogy a SpaceX jelenleg még nem használja ezt a típust, nem kell csúszástól tartani, a NASA esetében azonban már nem beszélhetünk erről, az ügynökség hivatalos oldalán közzétett frissítésben ugyanis arról írnak, hogy az SLS első küldetése, az EM-1, 2019 decemberéről egészen 2020 júniusára csúszhat. A munka nagy része ugyan a tervek szerint halad, itt azonban még nem sikerült megnyugtató módon visszaigazolni és kiszűrni minden, a gyártással és a leszállítással kapcsolatos jelentősebb kockázati tényezőt, bár az Orion kapszulát ez elméletileg nem érinti különösebb módon, hiszen annak komolyabb tesztjét 2019 áprilisára vetítik előre. Ami a költségeket illeti, ezek az esetleges csúszás esetén sem haladják majd meg a némi túlköltekezést is lehetővé tévő keretet, nincs tehát szó az anyagiak hiányáról.

Az SLS fő egységének 5 komponensét jelenleg is építik, ezek az összeszerelést követően egy húszemeletes épület méretével vetekednek majd, összesen 2,6 millió liter üzemanyagra támaszkodva. A NASA szeretné 2019 végén elindítani az új rakétát, erre azonban még nem tudnak garanciát vállalni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások