A közösségi média bojkottjára szólított fel egy jövőkutató

A közösségi média bojkottjára szólított fel egy jövőkutató

2017. november 20. 16:17, Hétfő
A szakember a Facebook korábbi elnökének a szavaira reagált.

Sean Parker egy héttel ezelőtt nyilatkozta azt, hogy a közösségi portál készítői - ő, Mark Zuckerberg és Kevin Systrom, az Instagram alapítója - pontosan tudták, hogy mit tesznek és mindig is tisztában voltak azzal, hogy a platform milyen hatást gyakorol az emberekre, ennek ellenére megalkották azt. Arról volt szó, hogy célzottan függővé tegyék a felhasználókat és rávegyék őket arra, hogy minél több időt töltsenek a portálon. A lájkok és a kommentárok jutalmazási lehetőségként való alkalmazásával célzottan az emberi gyengeségeket használták ki.

Erre reagált Horst W. Opaschowski jövőkutató, aki a fiataloknak "digitális diétát" javasolt és azt, hogy valódi barátságokat ápoljanak a Facebookon kötött ismeretségek helyett. Szerinte fontos lenne, hogy az ifjú internetezők a jelenleginél gyakrabban legyenek offline, időszakosan szálljanak ki az állandó elérhetőség mókuskerekéből és sokkal inkább valódi barátságokat kössenek.

A jövőkutató szerint Parker szavai nem maradhatnak következmények nélkül. El kell kezdeni ugyanúgy következetesen megvédeni az emberek idejét, mint, ahogy a magánéletüket is védjük. Ideje az ellenlépéseknek vagy akár a bojkottnak. A fogyasztóknak "időháborút kell hirdetniük" a közösségi oldalak ellen. Ellenkező esetben fennáll annak a veszélye, hogy elveszítik az "időjólétüket" és romlik a személyes, illetve a társadalmi életminőségük.

A szakember végül elismerte, hogy az órát már nem lehet visszaállítani a digitális korszakból, de egy-egy pillanatra meg lehet állítani. Különösen a fiataloknak kellene új utakat találniuk az időcsapda kérdésben. Opaschowski azt tanácsolta nekik, hogy győzzék le az attól való a félelmüket, hogy kihagynak valamit az életükben, ha nem vesznek részt mindenben. Emellett az embereknek gyakrabban meg kellene kérdezniük magukat arról, hogy mi az, ami igazán fontos nekik és mi az, ami nem.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások