Most már biztos, hogy lesz Stranger Things 3. évad

Most már biztos, hogy lesz Stranger Things 3. évad

2017. december 3. 10:38, Vasárnap
Eddig is tudtuk, de most már 100% az ST3.

Nem sok olyan sorozat van, amit mindenki látott, de a Stranger Things ilyen, hiszen adja magát a kérdés, hogy miért ne nézne meg valaki valamit, ami ennyi ember szerint jó. Persze óhatatlan, hogy egyesek csalódottan álljanak fel pár rész után, de a Netflix legnagyobb sikere kapcsán hallgatott a nézők szavára és berendelte hivatalosan is a harmadik évadot, amit jó eséllyel 2019-ben láthatunk majd.

A korábbi interjúk alapján a készítők négy, esetleg öt szezonban gondolkodnak, ami persze még változhat, ráadásul nem azt jelenti, hogy tudnák, hogy mi lesz a 3. és 4. évad története, pusztán azt, hogy akkorra kanyaríthatnak egy lezárást a szériának. Ez egyébként nem is annyira meglepő, hiszen a főszereplő gyerekek növekedése valamikor gátat kell, hogy szabjon az ebben a stílusban elmesélhető történeteknek.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások