Fekete Villám: új előzetest kapott a DC szuperhősének sorozata

Fekete Villám: új előzetest kapott a DC szuperhősének sorozata

2017. december 15. 05:03, Péntek
Januárban érkezik Black Lightning.

Amerikában a CW, itthon pedig a Netflix fogja január 16-án, illetve 17-én bemutatni a Black Lightning című DC-s képregényes adaptációt Salim Akil és Mara Brock Akil készítésében, Greg Berlanti istápolása mellett. A címszereplőt a Hart of Dixie-ből is ismert Cress Williams alakítja majd, mellette pedig szerepelni fog Nafessa Williams, China Anne McClain és Christine Adams. A legújabb előzetes pedig nagyjából megmutatja, hogy mire is kell számítanunk.


A sorozat egy, a bandák uralta New Orleans-ban a környékbéli gyerekeknek menedéket adó iskola, kvázi hősnek számító igazgatójáról, aki 9 évvel korábban valódi szuperhős volt. Azonban amikor látta, hogy az életveszélyes helyzetek milyen hatással vannak családjára, visszavonult és képességei nélkül boldogul, két lányát segítve. Azonban a bűnözés és a korrupció akkora méreteket ölt, hogy kénytelen ismét maszkot ölteni, hogy családján és közösségén segítsen.

A karakter képregényben 1977-ben tűnt fel először saját füzete főszereplőjeként, abban a különleges képessége az elektromágneses mező manipulálása volt. Tévében legutóbb a Young Justice animációs sorozatban láthattuk.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások