Öt percnyi Fade to Silence

Öt percnyi Fade to Silence

2017. december 16. 10:42, Szombat
Öt perces jelenettel mutatkozott be a Fade to Silence.

A Fade to Silence a The Game Awardson mutatkozott be és az ott látott trailer illetve információk alapján igazán érdekes kis programnak tűnik a THQ Nordic új alkotása. Ma pedig egy újabb videó érkezett (hiszen tegnaptól elérhető a Korai Hozzáférés berkeiben a játék), melyben 5 percnyi didergős kalandot kapunk. A jelenetben megismerhetjük az alapokat és jól látszik az is, hogy a hó mekkora szerepet kap a harcokban (illetve azok elkerülésében).

A túlélő-RPG nem kínál zsákbamacskát, valóban a túlélés a célja hősünknek. Ash egy vezető, akit az élet alaposan megtört, azonban a többiekre is gondolnia kell eme fagyos és szörnyekkel teli világban, így a Végtelen Tél ellenére mindent meg kell, hogy tegyen az élelem megszerzéséért és az alapanyagok jó felhasználásáért. A játék első körben 8 négyzetkilométernyi bejárható területet kapunk, ahol egyedül csak ösztönünkre és pár idomított farkasunkra (akik a szánt húzzák, ha úgy alakul) számíthatunk.



Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások