Indul a Diablo III ünnepi eseménysorozata

Indul a Diablo III ünnepi eseménysorozata

2017. december 29. 13:24, Péntek
Darkening of Tristram címmel lesz elérhető január 1 és 30 között a Diablo III ünnepi eseménye.

Jövőre is ünnepli a Blizzard a Diablo-franchise születésnapját és erre természetesen készül is a fejlesztő. Ma be is jelentették, hogy január 1 és 30 között kerül megrendezésre a Darkening of Tristram nevet kapott rendezvény, mely valójában egészen egyedi és hangulatos kis változásokat hoz a Diablo III-ban. Hogy ezt megszerezhessük vagy kipróbáljuk, ahhoz az Adventure Mode-ban kell a Sanctuary-ban egy titokzatos szektatagot követnünk, aki elvezet minket a Tristram-rejtély megoldásához.

Ezek után pedig eljutunk egy igen ismerős katedrálisba, ahol az első részben megismert ellenfeleket kapjuk meg, ráadásul pedig a grafikus motorra is felkerül egy szűrő. Így maga a látvány is olyan, mintha valóban a '90-es évek elején járnánk. De persze nem csupán a RetroVision szűrője miatt érdemes majd utána járni az eseménynek, hiszen kapunk még számos extra tartalmat is az említett időszakban.




Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások