Április 10-én jön az Extinction

Április 10-én jön az Extinction

2018. január 31. 10:12, Szerda
Megkapta hivatalos megjelenési dátumát az Extinction.

Az Iron Galaxy és a Modus Games hivatalosan is bejelentette, hogy az Extinction címet kapott alkotásuk április 10-én jelenik meg és rögtön kiderült az is, hogy az alap kiadás mellett még milyen csomagban lesz elérhető a program. Az előrendelők két csoportra lesznek oszthatók, hiszen már most elérhető a GameStop ajánlata, melyben két exkluzív küldetést kapunk, míg a Best Buy ajánlata szerint egy exkluzív missziót kapunk az alapjáték mellett.

Az alaphelyzet szerint az emberiség folyamatosan harcban áll egymással és a Ravenii nevet viselő fajjal. A főként óriás szörnyekből, titánokból álló horda ellen csak egy ősi szekta tudta felvenni a harcot. Ám a csoport tagjai lassan kihaltak, miután a Ravenii is eltűnt. Most azonban visszatértek és már csak egyetlen tag van életben, aki megmentheti az emberiséget. Ezek leszünk mi.



Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások