Meztelenkedés is lesz Jennifer Lawrence új filmjében

Meztelenkedés is lesz Jennifer Lawrence új filmjében

2018. február 10. 18:35, Szombat
Erősen korhatáros lesz a Red Sparrow.

Az amerikai korhatár bizottság, az MPAA újabb adag filmet tekintett meg premier előtt, és hozta meg döntését azok besorolására vonatkozóan. Az egyik szóban forgó alkotás az új Jennifer Lawrence-film volt, a Vörös veréb (Red Sparrow), mely egy erős, R-es plecsnit kapott. Ez azt jelenti, hogy a 17 éven aluliak csak nagykorú kíséretében ülhetnek be a filmre.

Az MPAA ilyenkor mindig megindokolja a döntését. Ezúttal a bizottság az erőszak erős mivoltát, a kínzásokat bemutató jeleneteket, valamint a szexuális tartalmat emelte ki, s ezek mindegyike már lazán átbillenthette volna a filmet a PG13-ból az R-be, melynek elérése nyilvánvalóan a célja is volt a készítőknek. A fenti jellemzők mellett az MPAA még azt is kiemelte, hogy a film nyelvezete is sértheti az érzékenyebb füleket, és bizony pár grafikusabb meztelen jelenetre is kell számítania annak, aki befizet a Vörös verébre.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások