600 millió dollárra perelte a Microsoftot

600 millió dollárra perelte a Microsoftot

2018. február 20. 14:19, Kedd
Egy férfi azért fordult bírósághoz, mert a Windows 10-re való frissítés miatt károkat szenvedett el.

Az Albuquerque városában élő Frank K. Dickman Jr. azután nyújtotta be a keresetét, hogy a laptopján frissítette az operációs rendszerét Windows 7-ről Windows 10-re. A problémák ezután kezdődtek, ugyanis az Asus 54L típusú laptopja nem működött, ráadásul eltűnt a Windows 7 biztonsági másolata is. Amikor a problémákat ecsetelte a Microsoft ügyfélszolgálatának, akkor az Asushoz irányították. Ő azonban ezt nem fogadta el és azt akarta, hogy a redmondi konszern kárpótolja.

Miután nem volt elégedett sem a Windows 10-essel, sem a Microsoft terméktámogatásával, ezért mind a társaságot, mind Satya Nadella cégvezetőt beperelte. A benyújtott kereset alapján összesen 6 milliárd dollár, míg az ügyvédjei tájékoztatása szerint 600 millió dollár kártérítést kért vagy a Windows 7 legális letölthető példányát. Dickman 30 napot adott a vállalatnak arra, hogy válaszoljon a felvetéseire, de azokra eddig sem a Microsoft, sem Nadella nem reagált.

Tavaly márciusban 100-an perelték be a vállalatot. Azt állították, hogy a Windows 10-re való váltás miatt adatokat veszítettek el és hardverkárokat szenvedtek el. A Microsoft 2017 márciusában jelezte, hogy a jövőben kontrollálhatók lesznek a Windows 10 frissítései. A társaság nemrég megállapodott a finn fogyasztóvédőkkel és vállalta, hogy a jövőben nem fog kéretlenül szoftvereket telepíteni a felhasználók PC-ire és nem készít majd olyan dialógusokat, amelyek az embereket egy bizonyos irányba terelik.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások