Kalifornia - áprilistól sofőr nélkül is tesztelhetők a robotautók

Kalifornia - áprilistól sofőr nélkül is tesztelhetők a robotautók

2018. február 27. 18:14, Kedd
Az emberi segítők szükség esetén a távolból avatkozhatnak közbe.

Megerősítést nyert az a tavaly októberi hír, hogy Kalifornia engedélyezi az önállóan közlekedő gépkocsik esetében a vezetők nélküli tesztutakat és azok az idei évtől lépnek hatályba. Az illetékes helyi hivatal akkor módosított egy passzust, amelynek az volt a lényege, hogy a tesztelések során minden esetben a járműben kellett ülnie egy vezetőnek is azért, hogy vészhelyzetben beavatkozhasson. Ez a korlátozás immár a múlté. A hivatal azzal indokolta a lépést, hogy ezáltal elhárultak bizonyos akadályok a technológia továbbfejlesztésének az útjából.

Az új szabályokkal kapcsolatos utolsó simításokra még ebben a hónapban sor kerülhet és a bevezetést egy hónapon át tartó próbaidőszak előzi meg. Jessica Gonzalez, a hivatal szóvivője kiemelte, hogy az első engedélyeket április 2-től állítják majd ki és már előre kíváncsiak arra, hogy melyik lesz az első gyártó, amelyik ilyen engedélyt kér.

Az elmúlt években számos vállalat dolgozott az autók távolból való irányításán, köztük volt a Nissan, a Waymo és három startup: a Zoox, a Phantom Auto és a Starsky Robotics. Ezen vállalkozások olyan technológiát fejlesztettek ki, amelynek a segítségével egy sofőr akár nagyobb távolságról is vezérelheti a gépkocsiját, például akkor, ha a fedélzeti rendszerek csődöt mondanak. Elliot Katz, a Phantom Auto társalapítója elmondta, hogy úgy gondolja, hogy megtalálták a megfelelő biztonsági rendszert: az embert. A cég a Consumer Electronics Show keretében bemutatta, hogy miként lehet távvezérelni egy járművet. Katz szerint egy ilyen segítő jelenléte megnyugtatja a törvényalkotókat és a közvéleményt is. A menedzser arra számít, hogy a technológiájuk áprilistól megjelenhet a kaliforniai utakon.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások