IT-tanfolyam indul 100 000 idős embernek

IT-tanfolyam indul 100 000 idős embernek

2018. február 26. 17:13, Hétfő
Elindult az idősügyi infokommunikációs program, amelynek keretében az idén százezer 65 év feletti polgár szerezheti meg a számítógép- és internethasználattal kapcsolatos alapismereteket vagy mélyítheti el tudását tizenkétszer két órás időkeretben - hangzott el a kormányzati forrásból finanszírozott, 1,2 milliárdos költségvetésű képzést bemutató sajtótájékoztatón.

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos kiemelte: mindannyiunk életét gyökeresen változtatja meg a digitalizáció, a kormányzat célja pedig az, hogy ebből mindenki minél több előnyt emelhessen át a maga életébe. Az elmúlt években komoly, több esetben az uniós ütemterveknél is gyorsabb infrastruktúrafejlesztés zajlott Magyarországon. Mint mondta: mindezek eredményeként a 79 százalékos uniós átlag fölé emelkedett Magyarországon az internet-felhasználók aránya, ugyanakkor a kormányzat folytatja a körbe lépéshez szükséges ismeretek oktatását végző programok támogatását.


Jeneiné Rubovszky Csilla miniszteri biztos kiemelte: az uniós tagállamok közül Magyarországon kezdtek kormányzati szinten foglalkozni azzal, miként részesülhetnének az idősek is minél nagyobb számban és mértékben az informatika vívmányaiból. Napjainkban a polgárok 19 százaléka idősebb 65 évnél, de 2030-ra ez az arány 25 százalékig emelkedhet. A kormányzat 2013-14 során kezdett annak felmérésébe, milyen szolgáltatásokra volna szüksége a korcsoport tagjainak, hogy otthonában tölthessék nyugdíjas éveiket, majd két éven keresztül készült egy modellprogram.

Egy évvel ezelőtti kormánydöntéssel ötezer, hátrányos helyzetű idős ember kapott számítógépet és ingyenes internet-hozzáférést, valamint a felhasználást segítő támogatói hálózatot. Tavaly nyáron készítettek országos reprezentatív felmérést arról, hogy igényelnének-e az idősek a felhasználói ismereteket oktató kurzust, novemberben pedig kormánydöntés született annak elindításáról.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások