Megkerülné a titkosítást az amerikai kormány

Megkerülné a titkosítást az amerikai kormány

2018. március 28. 16:57, Szerda
Olyan megoldást sürgetnek, amely lehetővé tenné ezen eszközök részletes vizsgálatát.

A globális lehallgatási botrány témája – amely az utóbbi években egyre inkább ellaposodott, mintha a széles tömegek belenyugodtak volna az elkerülhetetlenbe – időnként azzal kerül a címoldalakra, hogy tovább folytatódik a titkosítás elleni küzdelem, a hatóságok ugyanis igyekeznek ezt megkerülni, illetve választható módon kiiktatni. Az amerikai fél komolyan gondolja a harcot.

A New York Times értesülése szerint a kormányzat ismét erőteljesen sürgeti a különböző ügynökségeket, hogy találjanak valamilyen megoldást a titkosított eszközök adatainak kényelmes leolvasására, amennyiben ezen eszközöket a rendőrség lefoglalja. Ezúttal nem lehallgatási kísérletekről, a folyamat tökéletesítéséről van szó, hanem az utólagos feloldásról, a hatóságok számára ugyanis sokszor nagy fejtörést okoz ezen készülékek titkosítása, amely természetesen megnehezíti számukra az adatokhoz való hozzáférést. Több eltérő megközelítés létezik, itt többek között a Microsoft, az Intel, valamint különböző amerikai egyetemek volt vezetőire és szakértőire támaszkodnak, de a közeljövőben állítólag még nem várható döntés az ügyben.

Az egyik javaslat szerint a titkosítást alkalmazó eszközökön utólag egy további kulcsot is létrehoznának, amelyet egy kifejezetten erre a célra elkülönített tárolóhelyen őriznének. Ezt elméletileg kizárólag maguk a gyártók tudnák később felhasználni és/vagy módosítani, ám erre természetesen nincs semmilyen garancia. A hatóságok azonban a jelek szerint hajlandóak a kompromisszumra, nekik elegendő lenne a kevésbé profit bűnözők elleni védelem, hiszen a legtöbb esetben nincs is szükség speciális, kifejezetten komplex védelemre, számukra pedig az adatok időben történő kiolvasása a lényeges.

Tökéletes megoldást amúgy egyik tábor sem vár el a szakértőktől, amennyiben azonban az eljárást kötelezővé teszik, ez egyben azt is jelenti, hogy a kormányzatnak mindenkor joga van hozzáférni a titkosított adatokhoz, ami egyben filozófiai kérdéseket is felvet.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások