Lesz Atomszőke 2

Lesz Atomszőke 2

2018. április 16. 05:18, Hétfő
Folytatódhat az Atomic Blonde.

Charlize Theron képregény-adaptációja. az Atomszőke (Atomic Blonde) folytatódhat, hiszen nem elég, hogy igen jól sikerült, de még a kritikái is jók voltak, sőt, pénzt is hozott a konyhára, hiszen amellett, hogy Amerikában 52 millió dollárt termelt, a világ többi részén további 44 millióra futotta az igen komplex történettel és zseniális akciójelenetekkel megáldott filmnek.

A folytatásról, illetve arról, hogy már dolgoznak rajta, maga Theron beszélt egy interjúban, bár a stúdió még hivatalosan nem adott zöld utat annak. A második rész elkészítésének egyébként az az érdekessége, hogy mint az idei évig Denzel Washington, úgy Theron sem játszotta el még többször ugyanazt a karaktert kétszer. Igaz, franchise-ok sokadik részében már többször is szerepelt, azonban saját filmjei folytatásaiban még nem volt látható. Eddig. Vagyis addig, míg mozikba nem kerül az új Atomszőke.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások