2000. október 10. 16:43, Kedd
Az univerzum titokzatos gammasugarainak kutatásáért felelős műholdat
állítottak hétfőn földkörüli pályára.
A High Energy Transistent Explorer-2
(HETE2) egy Pegasus rakétán hagyta el a légkört, miután levált a hordozó repülőgépről.
A rakéta 11890 méter magasan kapcsolódott
le, és percekkel később már 650 kilométer magasan volt az
egyenlítőtől 1.9 fokra.
A Pegazus rakéta
A műhold négy éves küldetése során a Big Bang utáni legerősebb robbanásokat fogja
tanulmányozni. Képes érzékelni az erős kitöréseket, és
figyelmeztetni a tudósokat.
Ezek a titokzatos kitörések, amik pár milisecundumtól néhány percig tartanak
két feketelyuk ütközéséből, vagy hypernova robbanásból származnak.
A HETE2, ami 8.4 millió dollárba került, három műszert hordoz, amik képesek
ezeket a robbanásokat érzékelni. A műhold utánpótlásaként emelkedett
a levegőbe az előző kísérlet sikertelensége miatt négy évvel ezelőtt.