Bemutatkozott a Pro Evolution Soccer 2019

Bemutatkozott a Pro Evolution Soccer 2019

2018. május 10. 21:59, Csütörtök
Végre hivatalos trailert is kapott a Pro Evolution Soccer 2019.

Miután a Konami elvesztette a Bajnokok Ligája jogokat, valami érdekeset kellett villantania a Pro Evolution Soccer 2019 kapcsán, hogy ne veszítse el a rajongóit. És ez sikerült is, hiszen kiderült, hogy vége az ál-nevek korszakának, számos csapat a valódi nevével és a játékosok is az igazi identitásukkal szerepelnek majd a programban. Ma pedig végre megérkezett a leleplező trailer is, melyben ráadásul a megjelenési dátumot is elárulja a kiadó.

Az augusztus 30-án megjelenő program elég komolyan bekezdett, már ami a licenszelt játékosokat illeti, hiszen a Barcelona sztárja, Coutinho mellett egy igazi klasszis, David Beckham is arcát és nevét adta a játékhoz. A kérdés persze, hogy az esetleges játékmeneti hibák, maik a tavalyi változatban még fel-felbukkantak, milyen szinten lesznek kijavítva.



Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások