A Motorola is hajlítható telefonon dolgozik

A Motorola is hajlítható telefonon dolgozik

2018. május 15. 14:36, Kedd
A Lenovo is beszáll a versenybe, már alakul saját megoldásuk.

Az elmúlt hónapokban a hajlítható okostelefonok területén a figyelem leginkább a Samsung fejlesztésére irányult, amely egyes hírek szerint jövőre, a megszokott február végi időpontban mutatkozna be, ezt pedig a Galaxy S10 előzné meg. Más gyártók is készülnek hasonló telefonokkal, most pedig a Lenovo terveiről rántották le a leplet.

Enyhe túlzásnak is felfogható a fenti mondat, hiszen valójában egy szabadalmi kérelemről van szó, amelyet eredetileg még 2016 szeptemberében juttattak el az illetékes hatósághoz, ezt pedig most márciusban hagyták jóvá. Nem túl friss tehát az eredeti elképzelés, számunkra azonban mégis érdekes lehet ez, hiszen egyrészt a Motorola (vagyis inkább a Lenovo) kapcsán korábban nem olvashattunk ilyen tervekről, másrészt pedig a jóváhagyás azt jelenti, hogy zöld jelzést kaptak a termék kialakítását és esetleges piacra dobását illetően. Egyelőre persze mindössze képek, pontosabban rajzok állnak rendelkezésünkre, ezeken pedig egy olyan változat látható, amely erősen emlékeztet a ZTE első ilyen fejlesztésére – itt még nem teljesen világos, hogy milyen hardver kapna helyet a burkolat alatt.


Ahogy azt a 2017 őszén bemutatott Axon M esetében is láthattuk, egy középen kihajtható telefonról van szó, amely a két kijelző alkalmazásával egy jóval nagyobb felületet biztosítana a felhasználók számára. Maga a hajlítható rész nem tűnik vadonatúj és forradalmi megoldásnak, erről azonban jelenleg túl korai lenne végleges véleményt formálni, hiszen a konkrét terméket még nem látjuk magunk előtt. Mindenesetre jól látszik a törekvés, nyilván nem akarnak lemaradni ezen a területen, bár az egyes komponensek elhelyezése érdekesnek tűnik, hiszen itt kihajtott állapotban a kamera a bal oldalon, a hangszóró pedig a jobb oldalon helyezkedne el, az akkumulátor pedig szintén itt, a jobb oldalon kapna helyet.

Az alsó zsanérba egy második hangszórót építenének be, közvetlenül emellett a mikrofon jelenne meg, míg az eltávolítható burkolat egyben vezetéknélküli töltőként is funkcionálna.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások