Itt az Bűbájos boszorkák-tévésorozat előzetese

Itt az Bűbájos boszorkák-tévésorozat előzetese

2018. május 18. 18:35, Péntek
Végre láthatjuk, hogy milyen lesz a Charmed újragondolása.

Manapság egyre több sorozatot élesztenek fel, illetve rebootolnak váltakozó sikerrel. A CW csatorna sem akar kimaradni ebből a sorból, hiszen az idei pilotszezonban két klasszikusnak számító szériára is új köntöst próbáltak adni. Az egyik ezek közül a Roswell, a másik pedig a Charmed, melyet itthon Bűbájos boszorkák címen ismerhetünk, hiszen a kitartók nálunk is láthatták a nyolc évadot a tévében.


A tavalyi első nekifutásnál a múltba helyezték volna a CGI- és gumimaszkos démonok, valamint tiniboszorkányok epizodikus összecsapásának krónikáját, idén viszont egy modern korban játszódó történet szól majd három testvérről, akik felfedezik, hogy mágikus képességekkel bírnak. A három testvért Sarah Jeffery, Melonie Diaz és Madeline Mantock fogja alakítani. A pilotot Brad Siberling rendezte.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások