Elkapkodták a Xiaomi csúcstelefonját

Elkapkodták a Xiaomi csúcstelefonját

2018. június 9. 00:35, Szombat
Az újabb középkategóriás megoldással készülő cég zászlóshajója egy perc alatt elfogyott.

A Xiaomi kapcsán arról nemrég mi is beszámoltunk, hogy érkezőben van a nyolcadik születésnapra szánt, arról megemlékező csúcstelefon, amely a múlt héten valóban meg is jelent a piacon. A gyártó ezúttal is úgynevezett flash-értékesítéssel indította el a telefon pályafutását, ennek során pedig mindössze 37 másodperc elegendő volt a teljes felkínált készlet kimerüléséhez.

A cég bejelentése szerint a kínai vásárlók a 420 dollárnak megfelelő áron kínált készüléket valóban gyorsan elkapkodták, ami valószínűleg a kedvező árnak is köszönhető. A telefon a Snapdragon 845 chippel, bevágással, 6 GB memóriával, 64, 128, valamint 256 GB-os tárolóval, hátoldali iker-kamerával, 20 megapixeles előlapi szenzorral, 3D-arcfelismerő technológiával, valamint egy 6,2 hüvelykes kijelzővel jelent meg, ezzel pedig valóban a csúcskategóriában szállhat versenybe. A soron következő hasonló akcióra június 12-ig várni kell, ezt azonban belátható időn belül követi majd a többi régióban való debütálás, itt pedig több európai országot is sorra vesznek majd.


Eközben egy még újabb, ezúttal azonban szerényebb megoldásról is folyamatosan szivárognak a hírek. A Xiaomi Mi A2 ezúttal a Geekbench adatbázisában bukkant fel, amely további részleteket árul el a készülékről. Eszerint a Snapdragon 660 chip, 4 GB memória, valamint az Android 8.1 Oreo lesz jelen a telefonon, ami azért nem meglepő, mert ez a változat valójában a Xiaomi Mi 6X típusra épül, immár az Android One program keretein belül. A kereken 6 hüvelykes kijelzőhöz 64 vagy 128 GB-os tároló, 20 megapixeles előlapi kamera, hátoldali iker-kamera, valamint egy 3010 mAh-s akkumulátor csatlakozik majd.

A hivatalos megjelenésre valószínűleg júliusban kerítenek sort, ekkor egy még szerényebb változat is bemutatkozhat majd, Xiaomi Mi A2 Lite néven.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások