A kritikusok imádták,a nézők utálták az új sikerhorrort

A kritikusok imádták,a nézők utálták az új sikerhorrort

2018. június 11. 20:13, Hétfő
Az Örökség megosztotta a nézőket.

A hét egyik kritikuskedvenc mozis premierje az Örökség (Hereditary) című horrorfilm volt, melyet a legtöbb újságíró imádott, amiről a 93% RottenTomatoes pontszám is tanúskodik - az eddig feldolgozott 165 kritikából 153 volt pozitív, és mindössze 12 ütött meg negatív hangnemet. A nézők között közel sem volt ennyire hozsannázva azonban a film, ami azt jelezheti, hogy a rajongók mellett sokan csak a vélemények miatt választották a filmet, utána pedig csalódtak, mert még véletlenül sem mindenkinek szóló és könnyen fogyasztható alkotásról van szó. (Ami egyébként valóban zseniálisan jó.)


Mindez abból derül ki, hogy még az első napos amerikai nézők körében végzett, a megtekintők véleménye után érdeklődő felmérés eredménye is csak D+ volt, ami a hazai rendszer szerint is maximum csak "kettes fölé" átlagosztályzatot jelent. Ettől még a film meglepően jól kezdte meg mozis pálya futását, hiszen 3 nap alatt 13 milliós bevételre tett szert, s ezzel forgalmazója, az A24 legjobban nyitó alkotásává vált.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások