Az elvárásoknál jobban teljesít a Jurassic World 2

Az elvárásoknál jobban teljesít a Jurassic World 2

2018. június 25. 10:49, Hétfő
A JW2 olyan eredményt szállított, melyet szokás szerint többféleképp is lehet interpretálni.

Az előzetes várakozásokat felülmúlva indított Amerikában a Jurassic World folytatása, a Fallen Kingdom. A Universal stúdió és a sajtó is 135-145 millió dolláros startot várt a filmtől, mely az első becslések szerint végül 150 milliós bevételt szakított péntek és vasárnap között, ezzel pedig könnyedén szerezte meg a hétvégi toplista első helyét.

Azonban a 170 millió dollárba kerülő film eredménye úgyis interpretálható, hogy az első részhez képest hatalmasat csökkent az kezdeti érdeklődés, hiszen a Jurassic World majdnem 209 millió dollárral debütált, vagyis annak első napos nézőinek több, mint negyedét elvesztette a folytatás, s értelemszerűen az első rész 652 milliós belföldi bevételeinek sem fog a közelébe érni a Bukott birodalom. Jelen állás szerint egy nem szélsőségesen optimista becslés 360-370 milliós végeredményt jósolhat a filmnek.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások