Komoly infrastruktúra kell az önvezető hajókhoz

Komoly infrastruktúra kell az önvezető hajókhoz

2018. július 27. 06:51, Péntek
Az automatizált, távirányítású vagy teljesen önállóan közlekedő vízi járművek jelenthetik a jövőt.

A tengeri közlekedésben egyre nagyobb lesz az automatizáltság, ez pedig elsősorban a érzékelők terén létrejött fejlesztéseknek, az azonnali beavatkozásra képes biztonsági rendszereknek és a mesterséges intelligencia, valamint a digitalizálás területén megvalósított fejlesztéseknek köszönhetően valósul meg - ez derült ki abból a válaszból, amelyet a Német Szövetségi Közlekedési Minisztérium adott az FDP parlamenti frakciójának kérdésére. A kabinet álláspontja szerint a magas fokúan automatizált, a távirányított és a teljesen önállóan közlekedő hajóknak komoly hatásuk lesz a teljes tengeri ágazatra. Ugyanakkor egyelőre még megbecsülni sem lehet, hogy az első ilyen jellegű, részben vagy teljesen automatizált vízi járművek mikor állnak majd forgalomba. Ennek ellenére Berlin minél előbb szeretne kijelölni megfelelő területeket az autonóm hajók tesztelésére.

A teljesen automatizált hajózás elsősorban azokon a településeken lehet megfontolandó alternatíva, amelyeknél erős a vízi úthálózat khasználtsága. Ilyen város például Berlin, valamint az Elba alsó szakaszán található Hamburg és Cuxhaven. Ugyanakkor vannak még jogi akadályok is, módosítani kell például a Nemzetközi Hajózási Szervezet szabálygyűjteményét.

A kérdéssel Norvégia is kacérkodik, náluk az első ilyen fecske, illetve tesztváros Trondheim lehet. A közeli fjordokban kutatási intézmények, hatóságok, kikötőigazgatóságok, egyetemek és magáncégek működnek együtt szorosan azért, hogy az elsők között legyenek jelen az új piacon, amely rendkívül kifizetődőnek ígérkezik. Az első önálló teherhajó néhány éven belül állhat munkába. A két norvég cég által épített Yara Birkeland kezdetben saját legénységgel fog munkába állni, 2019-ben valósulna meg a távirányítás, 2020-tól pedig teljesen önálló tevékenykedhetne.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások