A Meg - Az őscápa az év egyik meglepetés sikere lesz

A Meg - Az őscápa az év egyik meglepetés sikere lesz

2018. augusztus 12. 10:09, Vasárnap
Nem sokan számítottak arra, hogy ekkora siker lesz Jason Statham őscápás filmje.

Egy dolog, hogy kifejezetten jól sikerül a Meg - Az őscápa című nyári akciófilm, ez azonban még nem kell, hogy azt jelentse, hogy sikeres is lesz. Ezúttal viszont a nézők sem maradtak el a vetítésekről, amit remekül mutat az a tény, hogy Amerikában a Jason Statham főszereplésével készített film 16,5 millió dolláros bevételt hozott premierje első napján, ami minimum 40 milliós nyitóhétvégét jelez előre.

Mindez pedig azért bír hírértékkel, mert olyan korban élünk, amikor a legtöbb film nyitányát előre meg lehet becsülni, és ezek a becslések ritkán térnek el nagyobb mértékben a végeredménytől. Hollywood és az elemzők is nagyjából 20-24 millió dolláros kezdést vártak a filmtől, amely a fentiek alapján magasan felülmúlja az elvárásokat és bizony ez lehet Statham első 100 milliós bevételű filmje Amerikában főszereplőként, ha Az olasz melóban, valamint A kémben játszott szerepét melléknek vesszük.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások