Az új Predátor pont annyi fanatikust érdekelt, mint Antal Nimródé

Az új Predátor pont annyi fanatikust érdekelt, mint Antal Nimródé

2018. szeptember 16. 14:58, Vasárnap
Szinte dollárra megegyezik a mostani Predátor bevétele az előzőével.

2010-ben az Antal Nimród-féle Predators 10,4 millió dollár bevételt hozott első napján Amerikában, most pedig Shane Black The Predatorja 10,4 millió dollár bevételt hozott első napján Amerikában. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy előbbi 10,41, utóbbi pedig 10,45 milliót, de kicsire nem adunk, főleg hogy előbbi 40, utóbbi pedig 88 millió dollárba kerül.

Míg a Predators 24,7 milliós nyitóhétvégét produkált, addig viszont a mostani film esetében a gyártója 25 millió dollár bevételt vár az első három napra, míg más stúdiók 27 millióval számolnak, így minden bizonnyal egy fokkal sikeresebb lesz az új rész, de összességében ilyen nyitányt követően ennek bevételei is 50-60 millió dollár körül lesznek Amerikában összességében. A nagy kérdés csak az, hogy nemzetközileg mekkora lesz az érdeklődés? A Predators 2010-ben 52 milliós belföldi bevétel mellé 75 millió dolláros Amerikán kívülit produkált.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások