Legendás lesz az új Hellboy az első mozis plakát szerint

Legendás lesz az új Hellboy az első mozis plakát szerint

2018. október 2. 15:21, Kedd
Remek plakátot kapott a Hellboy.

Elkezdődött az új Pokolfajzat (Hellboy) komolyabb reklámkampánya, amit a lenti plakáttal indított be a forgalmazó, s ez nyilván azt is jelenti, hogy nemsokára az első előzetest is láthatjuk. A filmet Neil Marshall rendezte Andrew Cosby forgatókönyve alapján, és a producerek között ott lesz a képregények készítője, Mike Mignola is, a képregény készítője.

Hellboy karaktere 1993-ban jelent meg először képregény formájában. Egy démonról van szó, akit náci okkultisták idéztek meg a Pokolból. Később Trevor Bruttenholm professzor nevelte őt fel, aki a Paranormális Kutató és Védelmi Hivatalban dolgozott, s ezt követően vált Hellboy a világ legnagyszerűbb okkult nyomozójává. Képregényes történetei nemcsak a Hivatalnak végzett munkáját fedték le, hanem ifjú éveit is, valamint a halála utáni időszakot, amit a Pokolban töltött. Az már csak hab a tortán, hogy a Hellboy-képregényekből számos spinoff is született, például az Abe Sapien, a Lobster Johnson, a BPRD vagy a Sledgehammer 44.




Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások