Elég komolyan csúszik a Wonder Woman 2 bemutatója

Elég komolyan csúszik a Wonder Woman 2 bemutatója

2018. október 24. 12:44, Szerda
2020-ban jön csak a mozikba a Wonder Woman folytatása.

Hiába kezdődött el már nyáron a Wonder Woman folytatásának, a Wonder Woman 1984-nek a forgatása, a filmet mégsem fogják látni 2019-ben, ugyanis a decemberi premier (és a Star Wars 9 elleni összecsapás) helyett a Warner 2020. június ötödikére halasztotta az amerikai bemutatót, mely időpontból a stúdió levette a korábban oda tervezett The Six Billion Dollar Mant.

Az, hogy lesz második epizód, nem meglepő, hiszen a Wonder Woman Amerikában minden idők ötödik legsikeresebb szuperhős filmje lett tavaly (azóta még bejött elé a Fekete Párduc és a Bosszúállók 3), amit akkor mindössze olyan alkotások előztek meg, melyek rendelkeztek valamiféle előzménnyel: a két Bosszúállók-epizód, valamint a két A sötét lovag-film Christopher Nolantől. Természetesen a WW nem csak Amerikában lett sikeres (413 millió dolláros bevétel eddig), hanem világszerte is. Amerikán kívül 409 millió dollár folyt be a vetítésekről.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások