Mobil-játékot kap a World of WarCraft is

Mobil-játékot kap a World of WarCraft is

2018. november 23. 08:11, Péntek
A Blizzard egy mobilos World of WarCraft játékon is dolgozik.

Nagyon úgy tűnik, hogy a Blizzard kénytelen lesz egy újabb botrányos bejelentést túlélni, hiszen a Diablo Immortal körüli balhék sem ültek még el, de már itt is a következő. Bár ezt még nem hivatalos forrásokból olvashattuk, de a Kotaku belsős forrásokra hivatkozva írta meg, hogy a csapat ezúttal a World of WarCraft világát bővíti tovább egy mobilos mellékággal. A "legérdekesebb" az egészben, hogy egy Pokemon Go klónról van szó.

Azaz ahogy majd sétálgatunk az utcán, megjelennek a különböző, a World of WarCraftban megismert lények, akiket be kell fognunk. Azt hiszem ez még a Diablo Immortal körüli ellenérzéseken is túl fog tenni. Főleg, hogy közben az is kiderült, a csapat már hosszú évek óta dolgozik a Diablo IV-en, mely egy Dark Souls-féle megvalósításban érkezett volna. Emellett a Diablo III is kapott volna egy másik kiegészítőt, ami szintén nem készül már el.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások