Seagate meghajtók az X-Box-ban

Seagate meghajtók az X-Box-ban

2000. november 7. 21:54, Kedd
A világ legnagyobb merevlemezgyártója, a Seagate Technology Inc. kedden bejelentette, hogy a Microsoft hamarosan piacra kerülő új XBOX konzoljaiba a cég fogja szállítani a merevlemez-meghajtókat.

A kaliforniai vállalkozás a sajtótájékoztatón közölte, hogy egészen 2000. júniusától 2003 közepéig gyártanak majd merevlemezeket a konzolok számára.

"A játékprogram kategória az összes PC-s programeladások 50 százalékát adja. Mivel az XBOX valószínűleg hatalmas rajongótábort szerez majd magának, és nagy vásárlóerőt mozgat meg, lehetőségünk lesz az eladott merevlemezek számát is növelni." - mondta Brian Dexheimer, a Seagate alelnöke.

Az előzetes információk szerint az új játékgépet, az XBOX-ot, a Microsoft 2001 őszén dobja piacra.
A Microsoft XBOX programellátottságát illetőleg érdemes megemlíteni, hogy az új konzolra jelenleg több mint 162 szoftvercég fejleszt programokat. Az óriáscég szerint ez már egy olyan kritikus tömeg, mely biztosítja a konzol sikereit.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások