Az Aquaman lett a hétvége királya

Az Aquaman lett a hétvége királya

2018. december 26. 15:35, Szerda
Amerikában hétvégén az Aquaman volt a legnézettebb.

Ahogy arra számítani lehetett, Az Aquamannél hétvégén nem volt nézettebb film Amerikában, a DC-s képregény-mozi péntek és vasárnap között 67,4 millió dolláros bevételt ért el, azaz az elővetítésekkel együtt már 72 millió dollárnál jár. Ez a teljesítmény szinte teljesen parallel volt azzal, amit a gyártó stúdió, a Warner Bros. várt el tőle. Az elvárás az 5 napos hosszú hétvégére a filmtől 105 millió dollár.

A közönség is elég jól fogadta a filmet, az exit pollok szerint a nézők átlagosan A- osztályzatot adtak neki, ami ötös alának feleltethető meg a hazai rendszer szerint. Érdekesség, hogy ez nem az a film volt, amire a fiatalok özönlöttek volna, hiszen a nézőknek mindössze 42%-át tették ki a 25 éven aluliak. Összehasonlításképp például a Suicide Squad esetében ez az arány 54% volt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások