Keményen büntetnék Oroszországban a Google-t

Keményen büntetnék Oroszországban a Google-t

2018. december 27. 13:28, Csütörtök
A korábbinál nehezebb idők várhatnak a társaságra.

Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) azt követeli az orosz kormánytól, hogy keményebben lépjen fel a webes óriáscéggel szemben. (Mivel meglepő lenne, ha nem felső ráhatásra lenne ez a furcsa, fordított felállás, a kormány valószínűleg boldogan teljesíteni is fogja a dolgot.) Alexander Zarov, a hivatal vezetője közölte, hogy komoly pénzbírságokkal kell rávenni az amerikai társaságot arra, hogy betartsa az orosz törvényeket. A szakember hozzátette, hogy egyelőre még korai lenne megmondani, hogy a Google ellen mekkora pénzbüntetés lenne arányos, ehhez ugyanis figyelembe kellene venni a vállalat bevételét is. Zarov éppen ezért úgy vélte, hogy különböző lehetőségeket kellene megvizsgálni.

A Roszkomnadzor első embere hozzátette, hogy az ügyben még nem dolgoztak ki megfelelő törvénytervezetet, de reményét fejezte ki, hogy ez hamarosan megtörténik. A hivatal vezetője rámutatott, hogy a hatályos jogszabályok alapján Oroszországban minden kereső arra van kötelezve, hogy csatlakozzanak a Szövetségi Állami Információs Rendszer nevű nyilvántartáshoz, amellyel megakadályozható, hogy bárki tiltott információkat terjesszen. Ilyen tiltott információnak minősülnek a gyermekpornogáf anyagok, a szerencsejátékok, valamint a szélsőséges és "bizonyos politikai tartalmak".

Zarov végül hangsúlyozta, hogy naponta ellenőrizték a Google-t és még mindig kínál hozzáféréseket tiltott információkhoz, emiatt a hatóság hamarosan új eljárást fog indítani a vállalat ellen. A Roszkomnadzor legutóbb december közepén büntette meg 500 000 rubelre a Google-t, mert nem tartotta be a helyi törvényeket és nem csatlakozott a Szövetségi Állami Információs Rendszerhez.

Az már november végén ismertté vált, hogy Oroszország komoly pénzbírsággal szorítaná rá a külföldi tulajdonban lévő technológiai vállalkozásokat arra, hogy betartsák a helyi törvényeket. A büntetések a konszernek oroszországi bevételeinek legfeljebb 1 százalékát tennék ki. Az új szabályok alapján akár korlátozások is bevezethetők lennének bizonyos szolgáltatások esetében. Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság jelenleg maximum 700 000 rubeles pénzbírságot szabhat ki.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások