Nagyot esett a Sony és az LG

Nagyot esett a Sony és az LG

2019. február 8. 09:06, Péntek
A két óriás telefonos részlege csak szenved, a kilátás sem túl rózsás.

Az okostelefonok területével kicsit is foglalkozó olvasók jól tudják, hogy sem a Sony Mobile, sem pedig az LG Mobile nem tartozik a kiemelt, legnagyobb játékosok közé, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy az utóbbi években egyik cég szekere sem száguld észvesztő sebességgel. A mobilos részlegek továbbra is csak szenvednek, amit a többi divízió kénytelen ellensúlyozni.

A Sony kapcsán legutóbb arról írtunk, hogy 3 telefon van érkezőben, ezt azonban beárnyékolja, hogy a gyártó meglehetősen rosszul teljesít ezen a piacon. Az anyacég friss jelentése szerint a most lezárult időszakban ugyan a bevétel alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban, a működési profit azonban már javult, a zene, a játékok, valamint az otthoni szórakoztató termékek terén ugyanis jobban szerepeltek. Egyedül a mobilrészleg negatív trendje folytatódott, a telefonok darabszáma 37 százalékkal esett vissza, ennek pedig 142 millió dolláros veszteség lett az eredménye. Ráadásul nemcsak Európában és Latin-Amerikában, de még Japánban is rontottak, az április és március közötti pénzügyi év alatt pedig összesen mindössze 6,5 millió készüléket szállítanak majd le, ami még a korábban jelzett 7 milliós példányszámnál is alacsonyabb. Továbbra is az 5G és az Xperia XZ4 kapcsán remélnek új lendületet, ez azonban erősen kétséges.

Az LG mostanában a hajlítható OLED-televíziókkal igyekszik újítani, de azért az okostelefonokról sem feledkeznek meg. A most közzétett éves jelentésben arról írnak, hogy az anyacég szépen növekedett, a mobilrészleg azonban itt is csak döcög, 700 millió dolláros veszteséget termelve, bár ők azért a darabszám tekintetében sokkal jobban állnak, hiszen csak a tavalyi utolsó negyedévben 9,5 millió készüléket szállítottak le. Idén az 5G és a különböző kivitelű okostelefonok kapcsán várnak némi javulást, viszont egyelőre ők is kénytelen a további részlegek, így a háztartási eszközök, a televíziók, valamint az otthoni szórakoztató termékek által szolgáltatott profitra támaszkodni.

A dél-koreai cég jelenleg a hetedik helyen áll az okostelefonok területén, tehát nincs minden veszve, de nem tűnik úgy, hogy fel tudják venni a versenyt a gyorsan növekvő kínai riválisokkal.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások