Ágyban fekvésért fizet a NASA

Ágyban fekvésért fizet a NASA

2019. április 1. 18:05, Hétfő
Az új kísérletben arra kíváncsiak, miként oldható meg a hosszú súlytalanság problémája.

Érdekes projektbe fogott a NASA, valamint az ESA, amelynek keretében olyan nők jelentkezését várják, akik hajlandók két teljes hónapon keresztül vízszintes pozícióban tölteni napjaikat. Amennyiben sikerrel járnak, talán még arra is megoldást találnak, hogy miként lehet kiküszöbölni a hosszabb űrutazással járó mellékhatásokat.

A hivatalos weboldal szerint a német illetékesek olyan, 24 és 55 év közötti, németül beszélő, nemdohányzó nők jelentkezését kérik, akik a 15 napos felkészítést és hozzászoktatást követően 60 napon keresztül az erre kijelölt laborban hajlandók tölteni idejüket, hogy azután az ezt követő 30 napos időszakban rehabilitációs programon vegyenek részt, ahogy szó szerint lassan lábra állnak. A résztvevők 16500 eurós juttatásban részesülnek, a követelmények azonban szigorúak, bár itt nem kell olyan alapvető problémákkal foglalkozni, mint a főzés, a mosogatás, stb. A kutatók elsősorban arra kíváncsiak, hogy az állandó vízszintes helyzet miatt miként változik meg a testnedvek áramlása és eloszlása (ezt nagyjából tudjuk, köszönhetően az eddig lefolytatott hosszabb űrexpedícióknak), a résztvevők kétharmadán viszont kipróbálnák az új emberi centrifugát, amely a remények szerint megoldást kínál majd erre a problémára.


Az űrhajósok számára ugyanis nemcsak a csontsűrűség mérséklődése, valamint az izmok elgyengülése (leépülése) okoz gondot, hanem a testnedvek koponyába történő áramlása, amelynek eredményeként nagyobb nyomás helyeződik a szemekre és ezzel romlik a látás. Állításuk szerint a kísérlet kitűnő alkalom az olvasásra kijelölt könyvek tanulmányozására és a sorozatfüggők hobbijának teljes kiélésére, bár itt nyilván meg kell majd küzdeni az említett nehézségekkel. A tesztre szeptember és december között kerül majd sor Kölnben, ezt követné jövőre és 2021-ben a felülvizsgálat és a további orvosi tesztek.

A NASA időközben kisebb malőrt követett el, a nagy fanfárral bejelentett első, kizárólag női űrsétára ugyanis nem került sor, mivel nem találtak két, megfelelő méretű szkafandert az ISS-en tartózkodó női párosnak. Egyes vélemények szerint ezúttal is a nők elnyomásának vagyunk tanúi, mások azt jegyezték meg, hogy a jelek szerint ebből a Földön nincs elég, ezért kellett az űrben is hasonlóan eljárni, így az illetékeseknek van miért magyarázkodniuk, hogy miért nem tudták sikerrel abszolválni ezt, az emberi haladás útjában álló, kiemelten fontos akadályt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások