Ridley Scott rendezheti meg a harmadik Alien-előzményfilmet

Ridley Scott rendezheti meg a harmadik Alien-előzményfilmet

2019. május 28. 18:31, Kedd
Elkészülhet a Prometheus és a Coventant folytatása.

A Variety arról értesült, hogy újabb résszel bővülhet az Alien-franchise, ugyanis a 2012-es Prometheus, valamint a 2017-es Alien: Covenant után Ridley Scott újabb előzmény epizódon dolgozik. Azt ugyan még nem tudni, hogy a folytatás mikor készül el, illetve, hogy mi lesz a címe, de a lap úgy tudja, hogy a filmes fogja rendezni, és ő is írja. A projekt jelenleg szkriptfázisban jár.

Ridley Scott legutóbb 2017. decemberében beszélt további Alienes terveiről. Akkor elmondta, hogy a sorozat következő előzményfilmjében kevesebb alien lesz - de legalább több robot, illetve jobban fókuszba kerül a mesterséges intelligencia.

Mindez egyébként azt is jelenti, hogy a Fox stúdió elégedett volt a korábbi epizódok szereplésével. Még akkor is, ha nekünk úgy tűnik, hogy az Alien: Covenant bevétel szempontjából eléggé alulteljesített. Míg a Prometheus 130 millió dollárból Amerikában 126 milliót csinált, a világ többi részén pedig 277 milliót, addig a Covenant, annak ellenére, hogy majdnem 100 millióba került, hazájában még a 75 millió dollárig sem jutott el és nemzetközileg is csak 166 millióra futotta neki. Ez pedig elég komoly visszaesés.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások