Canon digitális fényképezőgép beépített nyomtatóval

Canon digitális fényképezőgép beépített nyomtatóval

2000. november 28. 04:12, Kedd
[IDG] A "több egységet egybe" irányelvű, nagyfokú integráltsággal rendelkező hordozható egységek óriási sikernek örvendenek. Ezt kihasználva szinte minden cég megpróbál kifejleszteni valami egyedit, valami újat. Nem tesz másképp a Canon sem.

Az efféle integrált eszközök a mobiltelefonokkal jelentek meg először a piacon. Később követték őket a digitális fényképezőgépek, a camcorderek és a hordozható mp3 lejátszók is.

Manapság egy-egy ilyen új termék már nem is számít akkora csodának, mivel sorra jelennek meg. Ezek a többfunkciós eszközök sokat könnyíthetnek dolgunkon, hiszen kevesebb egységet kell magunkkal vinnünk, így a cipelendő súly, és a méret is kisebb. Hátrányuk viszont az, hogy drágák. Szerencsére azért ha lassan is, de kezdenek lejjebb menni az árak, legalábbis néhány eszköznél. Sajnos van példa arra is, hogy egy-egy ilyen többfunkciós egység nem igazán jó semmire, esetleg csak az adott cég reklámozására.

A Canon új, bubble-jet technológiájú tintasugaras nyomtatóval egybeintegrált digitális fényképezőjének prototípusát a múlt héten mutatta be a cég a tokiói Canon Expo 2000-en. Bár a készülék főbb egységei a fényképezőbe vannak építve, a képek kinyomtatásához azonban szükség lesz egy kisméretű különálló egységre is. Ennek eredményeképpen a készülék kicsit nagyobb, mint az átlagos digitális fényképezők, de azért még így is könnyen hordozható maradt.

Minden egyes ilyen különálló kis nyomtató "kártyacsomag" tíz darab bankkártya méretű fotopapírt, valamint a tíz kép kinyomtatásához elegendő tintát tartalmaz. Az összes többi egység magában a gépben kapott helyet, így maga a nyomtató is, amely néhány másodperc alatt kinyomtat egy képet.

Mindezek mellé, a fényképező még hangot is képes rögzíteni, amelyet a kép szélén tárol el, egy ún. "barcode" eljárással. Ezt a hangot, amelyet a gép belső mikrofonja rögzít a kép készítésekor, scannelés után számítógéppel reprodukálni lehet.

A Canon még nem készült el teljesen a készülékkel, és jelenleg azt sem lehet tudni, hogy mikortól és mennyiért lehet majd kapni. Az viszont biztos, hogy hasznos kis készülék lesz.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások