USA - törvénnyel védenék ki a Huawei szabadalmi követeléseit

USA - törvénnyel védenék ki a Huawei szabadalmi követeléseit

2019. június 23. 10:08, Vasárnap
Egy republikánus szenátor útját állná a kínai távközlési óriás törekvéseinek.

Egy héttel ezelőtt derült ki, hogy a Huawei a több mint 230 szabadalma licencdíjaként több mint egymilliárd dollárt követel a Verizon amerikai távközlési óriáscégtől. A kínai társaság egy magas rangú munkatársa februárban közölte az amerikai vállalattal a fizetési követelését. A két fél képviselői találkoztak egymással New Yorkban azért, hogy megvitassák a témát és egyeztessenek az érintett szabadalmak egy részéről, de döntés még nem született az ügyben.

A politikusok egyike ugyanakkor lépett. Amint arra a Reuters rámutatott, Mark Rubio republikánus szenátor kezdeményezte a National Defense Authorization Act (NDAA) nevű törvény módosítását. A tervezet alapján bizonyos, az amerikai kormány embargólistáján található vállalkozásoknak a jövőben megtiltanák, hogy olyan szabadalmak kapcsolatban nyújtsanak be igényeket vagy követeléseket, amelyeket korábban az USA-ban jegyeztek be. Amennyiben elfogadják a törvénymódosítást, úgy a Huawei kénytelen lenne leállítani az amerikai cégekkel szembeni licencdíj-követeléseit akkor is, ha a technológiáira vagy megoldásaira nemzetközi szabadalommal rendelkezik.

A téma azért is érdekes, mert a kínai óriáscég közel 53 000 olyan szabadalom tulajdonosa, amelyeket az Amerikai Egyesült Államokban jegyeztetett be. A Huawei a licencdíj-követeléseiről eddig lemondott, de most elérkezettnek látta az időt, hogy fellépjen a vele szemben foganatosított amerikai bojkott ellen és erre kiváló eszköznek gondolta a szabadalmi licencdíj-követelése benyújtását. Érdekesség, hogy az NDAA hivatalosan az amerikai védelmi minisztérium kiadásaival kapcsolatos előírásokat szabályozza, de az egyes rendelkezéseit a Trump-kabinet már többször alkalmazta a Huawei ellen.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások