Lehet, hogy nem lesz Hellboy 2???

Lehet, hogy nem lesz Hellboy 2???

2019. június 30. 12:00, Vasárnap
Lehet, hogy a Hellboy-reboot csak egyszeri próbálkozás volt.

David Harbour, a Hellboy főszereplője az nyilatkozta a ComicBook.com-nak, hogy szerinte nem nagyon érdemes számítani második részre, legalábbis vele nem vették fel a kapcsolatot a producerek, így nem tud másra gondolni, mint arra, hogy ők bizony tovább lépte.

A film teljesítménye láttán mindez nem lenne nagy meglepetés, hiszen a kritikusok igencsak lehúzták, amit a 17%-os RottenTomatoes pontszám jelez. A közönség szerencsére már sokkal jobban reagált (de még így is elég megosztottak voltak), az RT-n 58%-os nézői TomatoMeterrel bír a film, az IMDb-n pedig 5,4 ponttal áll, azaz nagyjából a suavazók 70%-a gondolta a végeredményt közepesnek vagy annál jobbnak.

Persze még a nézők véleményénél is fontosabb az, hogy hányan vásároltak rá jegyet, és bizony a film leginkább e tekintetben vérzett el. Míg a korábbi, Guillermo Del Toro-féle változatok 60 és 75 millió dollárt hoztak Amerikában, ez csak 21 millióig jutott el, és arról nem is igazán van hír, hogy nemzetközileg hogy teljesített.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások