Jóféle 2018-as film alapján készít tévésorozatot az HBO

Jóféle 2018-as film alapján készít tévésorozatot az HBO

2019. augusztus 16. 18:12, Péntek
Sorozat lesz a Skate Kitchenből.

Tavaly került bemutatásra a Skate Kitchen című gördeszkás film a mozikban, és az HBO valamikor az év elején jelentette be, hogy egy új komédiát kezdett el fejleszteni a film alapján a rendező, Crystal Moselle és Lesley Arfin készítésében, ami a héten kapott teljes berendelést, vagyis 6 részt már biztosan leforgatnak belőle.


A természetesen gördeszkás sorozat New York City-ben játszódik majd, és egy igen diverz fiatal nőkből álló társaságot követ, akik a férfiak által dominált gürdeszkás világban élik életüket. A Betty című szériára vissza fog térni a film öt szereplője, akik itt is kiemelt státuszt kapnak: Dede Lovelace, Ajani Russell, Moonbear, Rachelle Vinberg és Nina Moran.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások