Nem szabad félni a mesterséges intelligenciától

Nem szabad félni a mesterséges intelligenciától

2019. szeptember 2. 18:13, Hétfő
A technológia megítélése rendkívül vegyes, ez pedig aligha kedvez a területet érintő projekteknek.

Jean-Pierre Bourguignon, az Európai Kutatótanács (ERC) elnöke kijelentette, hogy a mesterséges intelligenciára sokan fenyegetésként tekintenek. Ez nem csoda, hiszen a globális digitális hálózatba kötöttség szinte az élet minden területét érinti és a különböző területek összekötése nem csupán hihetetlen lehetőségeket rejt magában, de komoly veszélyeket is. Egyrészt könnyebbé válik a sikeres kibertámadások végrehajtása, másrészt az ilyen akciók kivédése is egyszerűbb. Mindez komoly bizonytalanságot eredményez az emberekben. Bourguignon úgy vélte, hogy ezeket a dolgokat át kell hidalni.

Sepp Hochreiter, a linzi Johannes Kepler Egyetem Gépi Tanulási Intézetének vezetője és a téma szakértője elmondta, hogy a mesterséges intelligencia segíteni és ártani is tud. Ez a kétélű kard félelmet vált ki sok laikusban és ezt a félelmet már régen elültették az emberekben, ráadásul napjainkban a filmipar folyamatosan erősíti is. Elég csak az olyan alkotásokra gondolni, mint a Mátrix-trilógia, a Terminátor-filmek vagy a Star Trek-sorozat. Az emberek aggódnak amiatt, hogy a gépek okosabbak lesznek náluk, pedig nem szabad félni a mesterséges intelligenciától, hanem meg kell próbálni megérteni azt, annak veszélyeit, határait és az abban rejlő lehetőségeket. Emellett rendkívül fontos lenne, hogy Európa az erősségeit és a fejlesztéseit ne adja tovább Kínának vagy a Szilícium-völgynek.

Listázás a fórumban