Forgatási fotó az Avatar sokadik részéből

Forgatási fotó az Avatar sokadik részéből

2019. október 3. 12:54, Csütörtök
Manapság már egy Avatar-forgatási fotó is hírértékkel bír...

Jó ideje semmi hír az Avatar-franchise háza tájáról, de szerencsére a Foxnak eszébe jutott, hogy miképp érhetné el ismét azt, hogy a filmes hírekkel foglalkozó sajtó írjon a filmekről: Twitterükre posztoltak egy forgatási fotót. A képet Jon Landau, executive producer készítette az egyik epizód munkálatai során, és a rendezőt, James Cameront örökíti meg akció közben.

Klikk
ide!

Mint nemrég kiderült, a Foxot tulajdonló Disney feltett szándéka, hogy a karácsonyokat felváltva uralja majd egy Star Wars, majd pedig egy Avatar-résszel. Ami azzal jár, hogy az Avatar 2 2021. december 17-én kerül bemutatásra az amerikai mozikban, míg a harmadik rész csak 2023. decemberében. Ugyanígy az Avatar 4 2025-ben, míg az Avatar 5 2027-ben lesz látható. Mindennek nem produkciós okai vannak, ugyanis a filmek már jóval hamarabb elkészülnek, egyszerűen csak a stúdiónak semmi oka nincs arra, hogy siessen velük. És ugye azt sem szabad feledni, hogy például a Star Wars-nézőknek is sok volt az évenkénti egy epizód, így nem akarják kockáztatni azt, hogy az Avatar-rajongók besokalljanak és fűnek-fának panaszkodni kezdjenek, mert nem bírják a tempót.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások