Nagy bezárások az ACER-nél

Nagy bezárások az ACER-nél

2000. december 13. 22:50, Szerda
A tajvani számítástechnikai mamutcég bejelentette, hogy leállítja a számítógépek gyártását több gyárában. Az ok ugyan az, mint amelyet már sok más cégtől is hallani lehetett: csökken a számítógépek iránti igény.

Az elmúlt néhány hónapban több, jelentős számítástechnikai cég (Compaq, Dell, stb.) is a bevételek várható csökkenésére hívta fel a figyelmet. Az elemzők szerint a közeljövőben lassulni fog a számítástechnikai piac fejlődése, mert ma már rengeteg embernek van számítógépe. A meglévő gépeket a legtöbb ember nem cseréli le egyből, hanem nyilvánvaló okokból, ha lehet inkább bővíti azt. Aki megteheti, hogy új, komplett gépet vegyen, az pedig általában továbbad régi gépén, s ezzel ismétcsak a számítógéppel rendelkezők számát növeli. A komplett számítógépeket gyártó cégek, mint az IBM, a Compaq, a Dell és az ACER ezért a jövőben egyre kevesebb gépet tud majd eladni.

Az ACER a veszteségek csökkentése végett a napokban úgy döntött, hogy csak 12-t tart meg a meglévő több, mint 20 számítógép-összeszerelő üzeméből. Egy ACER szóvivőnő szerint a társaság leginkább az amerikai gyáregységeket szándékoznak megszüntetni, amelynek egyik fő oka az, hogy az ACER tavaly óta már nem árul komplett számítógépeket az USA-ban.

A cég a jövőbeli terveinek részeként jelentősen csökkenti az amerikai és a német gyárainak munkaerejét is, tette hozzá a szóvivőnő. Az ACER Egyesült Államok-beli és európai gyárai az év végén összesen körülbelül 20 millió dollár veszteséget könyvelhetnek majd el összesen. A Közép- és Dél-Amerikában lévő gyárak vesztesége összesen 15 millió dollár lesz.

A szóvivőnő elmondása szerint az ACER Group, amely az ACER Computer-t, az ACER Communication and Multimedia-t és az ACER Display Technology-t foglalja magában, jelentős struktúrális átalakításokon fog átmenni. Ennek tervei várhatóan december végére készülnek el, de a szóvivőnő a részletekől nem beszélt.

A gyárak bezárásáról szóló hír nemsokkal azután került nyilvánosságra, hogy a cég közzé tette novemberi eredményét, amely 42%-os visszaesésről árulkodott az októberi bevételhez képest.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások