Játékok mobil eszközökre

Játékok mobil eszközökre

2000. december 15. 20:35, Péntek
A Motorola megállapodást kötött a UIEvolution-nal, annak érdekében, hogy minél jobb játékokat tudjanak kifejleszteni a drótnélküli technológiákhoz.

Az új játékok lehetőséget fognak biztosítani arra, hogy a játékos kedvű felhasználók mobil eszközeik segítségével játszhassanak. A cégek azt szeretnék elérni, hogy a multiplayer támogatás minél hatékonyabb legyen. A játékok elsősorban a Motorola következő generációs kézi eszközeihez készülnek. A cégek jóvoltából ezek a kis eszközök először lesznek képesek interaktív játékok futtatására.

A UIEvolution a fejlesztések során a Java 2 platformot használja. A cég szerint a Micro Edition (J2ME) technológia a legalkalmasabb a drótnélküli alkalmazások fejlesztésére. Először a legismertebb és legnépszerűbb játékok fognak megjelenni, így lesz majd sakk és dáma program is. Satoshi Nakajima, a UIEvolution egyik vezetője elmondta, hogy egyre nagyobb az igény arra, hogy a mobil eszközöket játék célokra is fel lehessen használni. Az új játékok természetesen nem lesznek túl bonyolultak, de nem is ilyen célból készülnek, hanem inkább a mobil jellegen van a hangsúly.

A J2ME technológiát az IDEN eszközök is támogatni fogják. Ezek a jövő év első félévben fognak megjelenni, és a digitális, drótnélküli telefonálási funkciók mellett támogatják az Internet használatát is.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások