Mozifilmes klasszikus kap előzmény tévésorozatot

Mozifilmes klasszikus kap előzmény tévésorozatot

2019. november 20. 20:44, Szerda
Készül A kínai negyed előzménye.

Az eredeti írója, Robert Towne készítésében és David Fincher produceri (és talán rendezői) közreműködésével a Netflix elkezdte fejleszteni a Kínai negyed (Chinatown) című mozifilm előzménysorozatát, mely a fiatal Jake Gittes-ről szólna, akit az 1974-es filmben Jack Nicholson alakított. A tervek szerint abban az időszakban játszódna a sorozat, amikor Jake megalakítja magánnyomozó irodáját.

Egy sorozat fejlesztésének elkezdése azt jelenti, hogy a csatorna a készítőktől berendelte egy pilotepizód forgatókönyvét, amit velük együttműködve fognak végleges formába önteni, hogy aztán ezt követően döntést hozzanak arról, hogy a projekt megérdemli-e a pilotberendelést, azaz az első rész leforgatását - illetve jelen esetben a teljes első évad berendelését, ugyanis a Netflix nem pilotozik.


Az eredeti Kínai egyed története a következő volt: "Jake Gittes a második világháború előtti boldog békeidők egyik rámenős magándetektíve. Nem makulátlan, nem viszi túlzásba az udvariasságot, de profi a szakmában, és ha kell, nem csak az eszét és a kapcsolatait használja, de az öklét is. A felső tízezer köreiből ritkán keresik meg ügyfelek, de most egy gazdag és gyönyörű asszony bízza meg azzal, hogy figyelje meg a férjét és bizonyítsa be hűtlenségét. A rutin-ügynek induló megbízatás halálos csapdákkal, intrikákkal, piszkos politikai játszmákkal és váratlan fordulatokkal teli kínos, kényelmetlen és életveszélyes napokat hoz a magándetektívnek. A háttérben egy óriási ingatlan-panama rémképe kezd kirajzolódni, de Jake mégis csak az utolsó pillanatban döbben rá, hogy a játék valami egészen másról szólt!"

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások