Arcfelismerő alkalmazást fejlesztett ki a Facebook

Arcfelismerő alkalmazást fejlesztett ki a Facebook

2019. november 26. 10:06, Kedd
A társaság állítása alapján a szoftver csupán tesztelési célokat szolgál és nem akarta azt megjelentetni.

A Business Insider számolt be arról, hogy 2015 és 2016 között a Facebook megalkotott egy okostelefonokra telepíthető arcfelismerő programot, amely lehetővé tette, hogy valaki a készüléke kamerája segítségével azonosítsa az utcán lévő személyeket. Az alkalmazást a társaság munkatársai fejlesztették ki és miután az okostelefon kameráját ráirányították egy személy arcára, az összehasonlította annak képét a közösségi oldalon lévő felvételekkel. Amennyiben az azonosítás sikerült, akkor a szoftver megmutatta az illető Facebook-profilját. Az egyik nyilatkozó forrás szerint az egész folyamat mindössze néhány másodpercet vett csak igénybe.

A vállalat szóvivője közölte, hogy a dolgozóik rendszeresen készítenek programokat azért, hogy új technikákat fedezzenek fel és azokkal kísérletezzenek. Ezek az alkalmazások azonban kizárólag a munkatársaknak készülnek és nem a nyilvánosság számára. Ez volt a helyzet ebben az esetben is. A megoldás korlátozott funkciókkal rendelkezett, mert csak a Facebook azon alkalmazottait és azok barátait tudta azonosítani, akik aktiválták az arcfelismerési funkciót a fiókbeállításaikban. A Business Insider egyik informátora azonban cáfolta ezt és azt állította, hogy a szoftver egyik 2016-os verziója minden regisztrált Facebook-tagot tudott azonosítani és nem csupán a programot használó személy barátait. A funkciót csak később korlátozták le a munkatársakra és azok ismerőseire.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban