Ne keressünk rá betegségünkre, csak baj lehet belőle

Ne keressünk rá betegségünkre, csak baj lehet belőle

2020. február 20. 21:55, Csütörtök
Már egy rövid ideig tartó internetes kutatás is erősítheti a komoly megbetegedéstől való félelmeket.

Hadd kezdjem egy személyes tapasztalattal: pár hónapja találtam egy kis fekete pöttyöt a lábamon, amit nem sikerült sehogy sem lemosnom. Egyértelműen a böröm lett fekete egy pár milliméteres helyen, amire rákeresve megállapítottam, hogy egyértelműen bőrrákról van szó. A folt körvonalai élesek voltak, az határozottan elütött a környező bőr színétől, és hirtelen jelent meg - ezek a jellemzői a legsúlyosabb, leggyorsabban áttéteket képző bőrráknak. A túlélés csak néhány hónap, és az egyetlen esély a gyors műtét, amelynek során több centiméter mélyen kivágják az elváltozást. Hosszas telefonálás után sikerült egy hétnél rövidebb idő alatt orvoshoz jutnom, és a bőrgyógyász megdicsért a gyors megjelenés miatt. Műszeres vizsgálattal megállapította, hogy egy tipikus vérömlenyről van szó, tankönyvi eset, és habár valóban ijesztő lehet egy nem hozzáértő számára, egy-két hét alatt magától felszívódik, az égvilágon semmit nem kell csinálni vele.

Persze nem én vagyok az egyedüli ilyen: a Kölni Egyetem Klinikai Pszichológiai és Pszichoterápiás Tanszékének munkacsoportja érdekes tapasztalatokra tett szert azzal kapcsolatban, hogy sok felhasználó alkalmazza a Google keresőjét a különböző betegségtünetek megismerésére. A Dr. Alexander Gerlach professzor, a tanszék munkatársa által vezetett munkacsoport az aktuális tanulmányában megállapította, hogy a Doktor Google nevű jelenség nagyon is valós. A háttérben az áll, hogy sokan használják a webes konszern keresőjét a különböző betegségtünetek megismerésére és nem is sejtik, hogy ez milyen negatív hatással lehet a lelkükre.

A tudósok 23 éves átlagéletkorú fiatal felnőtteket arra kértek, hogy 5 percen át a Google szolgáltatásával keressenek rá a személyes betegségtüneteikre. Annak ellenére, hogy ebben a korban még viszonylag kicsi a valószínűsége bármilyen komolyabb betegség kialakulásának, a résztvevők az online keresés után közvetlenül arról számoltak be, hogy sokkal jobban aggódtak az egészségük és a lehetséges tüneteik miatt. Ráadásul ez a dolog felerősítette ezeket az érzéseket, ha az illető az internetes kutatás előtt is aggódó volt. A rossz közérzet és hangulat már akkor is megfigyelhető volt, ha az illető csak általános egészségügyi tájékoztató honlapokra került.

Gerlach professzor és a kollégái a Kölni Egyetem 2018-ban alapított különleges ambulanciáján dolgoznak, ahol a szakemberek elsősorban a betegségektől való félelmet kutatják és próbálnak erre a jelenségre megoldást találni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások