Több milliárd dollárt kap befektetőktől a Waymo

Több milliárd dollárt kap befektetőktől a Waymo

2020. március 20. 12:47, Péntek
Az összeg további növekedéshez segítheti a Google leányvállalatát.

A Waymo történetében először került sor külső beruházók bevonásával lefolytatott finanszírozási körre. A lépésre azért volt szükség, mert a társaság pénzt akart szerezni a növekedéséhez. Nos, ez sikerült is, hiszen a különböző befektetők, köztük a Google anyakonzorciumának számító Alphabet, a Magna International autóipari beszállítócég, valamint a Silver Lake, a Canada Pension Plan Investment Board, a Mubadala Investment Company, Andreessen Horowitz és az AutoNation összesen több mint 2,5 milliárd dollárt adtak össze.

A Waymo egyúttal bemutatta a Via nevű árufuvarozási szolgáltatását, amelynek keretében a különböző termékeket önállóan közlekedő kamionokkal és teherautókkal szállítja el a címzettekhez. John Krafcik, a vállalkozás vezérigazgatója közölte, hogy a céljuk az, hogy a világ legtapasztaltabb vezetőjét fejlesszék ki. Ezzel párhuzamosan pedig együtt dolgoznak autógyártókkal, ágazati beszállítókkal, startupokkal és olyan technológiai óriásokkal, mint az Apple az autonóm közlekedéshez használható szoftverek megalkotásán.

Az nem derült ki, hogy a Waymo értékét mennyire becsülték a finanszírozási kör során és a 2,5 milliárd dollárért cserébe az Alphabet mekkora tulajdonrészt engedett át a befektetőknek. A The Information már egy évvel ezelőtt azt írta, hogy a konzorcium külső beruházókat keres, mert a Waymo éves költsége körülbelül egymilliárd dollárt tesz ki.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások