A kéziszámítógépek harca folytatódik

A kéziszámítógépek harca folytatódik

2000. december 29. 18:50, Péntek
A kéziszámítógépeket gyártó cégek mostanság minden erejüket bevetik, hogy megszerezzék maguknak a piac lehetőleg minél nagyobb részét. Szakértők szerint a kéziszámítógépek piaca 2001-ben az egyik legnagyobb nyereséggel kecsegtető piaci szegmens lesz, melyben az elsődleges jelszó a következő lesz: bárhol, bármikor internet elérés. Az eddig sem túl visszafogott piaci harcot ettől a héttől kezdve a Palm és a Handspring cégek még nagyobb erőkkel folytatják, hiszen mindkét konkurens cég most jelentette be saját újdonságait, melyekkel a kéziszámítógépeket használók internetezési lehetőségeit szeretnék kibővíteni.

A Palm ehéten bemutatta a Palm VII-es sorozatú eszközeihez készült új portál új, publikus béta verzióját, míg a Handspring szerdán bejelentette, hogy felvásárolta a Bluark-ot, mely cég fejlesztői készítették a Palm-OS alapú internetes web böngésző szoftvert. Eközben a Microsoft magabiztosan azt állítja, hogy ők már rég meg is nyerték a vezeték nélküli eszközök piacán folyó harcot, mivel szerintük a Pocket PC platform fényévekkel megelőzi a Palm, vagy a Handspring legújabb megoldásait és szolgáltatásait. A Microsoft egyik szóvivője elmondta, hogy a Pocket PC platform egyik legnagyobb előnye a Palm, vagy a Handspring Visor eszközökhöz képest az, hogy míg ezekkel a konkurens készülékekkel csak olyan site-okat lehet elérni, melyek támogatják a Web clipping-et, vagyis az eredeti weboldal szöveg alapúvá változtatott formátumát, addig a Pocket PC-ken bármely weboldal könnyedén behozható.

A Microsoft szóvivője által említett ténnyel a Handspring fejlesztői is tisztában vannak, így részben ezért is vásárolták fel a Blueark céget. A Blueark által fejlesztett új BlueSky webböngésző már az összes nagyobb webkódolási szabványt ismeri, így képes a különböző HTML, WAP és cHTML formátumú oldalakat is beolvasni úgy, hogy azok megjelenítését közben a kéziszámítógépek lehetőségeihez optimalizálja.

A Handspring cég tervei szerint a jövőben megjelenő VisorPhone eszközökhöz már ingyen adják a Blazer nevű modult, mely egy - a kéziszámítógépre felpattintható - kiegészítő, amellyel pilanatok alatt mobiltelefonná alakulhat át a kéziszámítógép. A VisorPhone-okat egyébként "all in one" vezeték nélküli modemként is használni lehet a Handspring Visor eszközeihez. A Palm legújabb modellje, a Palm VII-es már beépített vezeték nélküli kapcsolatot biztosító megoldással van ellátva, míg a Microsoft büszkén hirdeti, hogy a Pocket PC-k már a kezdetektől fogva rendelkeznek vezeték nélküli megoldásokkal.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások