Nem kap folytatást a Han Solo-film

Nem kap folytatást a Han Solo-film

2020. augusztus 9. 18:32, Vasárnap
Mégsem lesz másik Solo-film?

Pár hete pattant ki miszerint folytatást kaphat a Solo: A Star Wars Story, legalábbis az új Han Solo, Alden Ehrenreich egy interjújában arra célzott, hogy talán még láthatjuk a csempészt. A színész elmondta, hogy suttognak erről-arról, azonban nincs még semmi konkrétum. Nemrég azonban az eredeti film rendezője, Ron Howard, Sirius XM-es rádiós interjújában elmondta, hogy nem terveznek semmilyen folytatást.

Egy esetleges második rész kapcsán azt írtuk, hogy az mindenesetre biztos, hogy a Disney-nek kéznél van a Disney+ platformja, ahova akár egy Han Solo-tévéfilmet is tudnak készíteni, hogy feloldják némelyik mozis cliffhangert, de akár egy olyan minisorozatot is, mint Obi-Wan Kenobi esetében, tehát már nincs a komolyabb megtérülésre számot tartós mozis premierhez kötve az efféle projekt. Majd kiderül, hogy melyik résztvevő mondandóját igazolja az idő.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások