Még mindig semmi hír a Prison Break folytatásáról

Még mindig semmi hír a Prison Break folytatásáról

2020. augusztus 10. 18:11, Hétfő
Továbbra sincs hír a Szökés hatodik szezonjáról.

Az ötödik évaddal pár éve feltámasztott A szökés (Prison Break) kifejezetten jó nézettséggel nyitott, azonban meglepően gyatra minősége miatt nagyon hamar elpártolt a szériától a nézők jelentős része. Ennek ellenére, mint láttuk, a FOX csatorna a címet jól el tudta adni, így nem meglepő módon a zárást követően szinte azonnal megkezdődött egy új széria fejlesztése. Ez a hatodik évad azonban két éve még elég gyerekcipőben járt, és a FOX illetékesei már 2018. májusában is elmondták, hogy bár szeretnék, ha elkészülne, nem tudnak mit bejelenteni róla.

Nos, azóta két év is eltelt, de még mindig se híre, se hamva egy esetleges hatodik szezon berendelésének, így akár azt is mondhatnánk, hogy érdemes felhagyni a reménykedéssel, azonban ez hiba lenne, hiszen az efféle fejlesztési folyamatok sokszor valóban évekig tartanak, hiszen a készítő és a csatorna az új változatok tucatjain rághatják magukat végig, míg le nem cövekelnek a végleges verzió mellett.

Listázás a fórumban