Új szinkronos előzetest kapott a Nyúl Péter 2

Új szinkronos előzetest kapott a Nyúl Péter 2

2020. november 4. 12:55, Szerda
Lehet, hogy láthatjuk moziban az új Peter Rabbit-részt?

2019-ben láttuk az első szinkronizált előzetest a Peter Rabbit 2: The Runawayhez, mely a magyar keresztségben a frappáns Nyúl Péter 2 - Nyúlcipő címet kapta, most pedig itt egy újabb. Eredetileg úgy volt, hogy itthon is Húsvét környékén láthatjuk a filmet, de az ismert okok miatt ez el lett halasztva, így jelen állás szerint decemberi bemutatóval számolhatunk.


Miképp azt már tavaly is leírtuk egyszer, a folytatás miértjét nem kell ecsetelni, elég csak a számokra nézni. Amerikában például visszafogott, 25 millió dolláros nyitóhétvége után a film 115 millión is túl jutott, a világ többi részéről 236 millió dollár folyt be. Itthon arányaiban szinte minden országnál jobban szerepelt a film, hiszen csak az első hétvégén több, mint 80 ezren fizettek be rá, amivel a vele együtt debütáló Fekete Párducot is simán lekörözte.

Listázás a fórumban