Helyből felszálló repülővel ért el sikert egy magyar csapat

Helyből felszálló repülővel ért el sikert egy magyar csapat

2020. november 26. 18:44, Csütörtök
Egy Orca névre keresztelt, elektromos hajtású, függőlegesen fel- és leszálló betegszállító légi járművel harmadik helyezést ért el egy magyar csapat a brit Királyi Repüléstudományi Társaság (Royal Aeronautical Society - RAeS) tervezői versenyén.

A RAeS évente hirdeti meg nemzetközi repülőgép-tervezői versenyét és ezen a fiatal tervezőkből álló pécsi csapat bravúros megoldással szerezte meg a harmadik helyet. A Pécs melletti pogányi reptéren működő Magnus Aircraft repülőgyár munkatársai - Varga Soma, Koltai Zsolt, Matyus Ákos, Rabovszky Gábor és Pieczarka Péter - Indiából, az Egyesült Arab Emirátusokból0, az Amerikai Egyesüt Államokból és Angliából származó mérnökcsapatokkal szállt versenybe.


A csapat a jövőben meg is építené az Orca névre keresztelt elektromos hajtású, függőleges fel- és leszállásra képes betegszállítási feladatokra tervezett járművét. Varga Soma, a csapat vezetője, a repülőgép aerodinamikájáért felelős tervező azt mondta: a 2017-es Irma hurrikán körülményes mentési körülményei miatt egy olyan járművet terveztek, ami a gázturbinás helikoptereknél gyorsabban és hatékonyabban tud beteget szállítani.

Varga Soma elmondta: folytatják a munkát, mert tervezett járművük megvalósítható, s néhány éven belül egy működőképes prototípussal szeretnének előrukkolni. Első lépésként egy 1:4 méretarányú változatot szeretnének megépíteni, hogy kipróbálják a kontrollt, a felületek egymásra hatását és tesztrepülést hajthassanak végre.


A pécsi csapat által tervezett gép járműkabinjában a pilótán kívül egy orvos, valamint egy fekvőbeteg férne el, a repülőgépet pedig hét elektromos rotor hajtaná, amelyek közül az első kettő forgatható, így ezek az emelésbe és a gép előrehaladásába is besegítenének. A kéttonnás gép összességében nagyjából 300 kilogrammnyi hasznos teher szállítására volna alkalmas, az eddigi szimulációk szerint pedig legalább 110 kilométert tud megtenni akkumulátorának feltöltésével.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások